A rejtett elosztó rejtett szépsége
Pont az benne az esztétikus, hogy nem látszik. Egyébként nagyon sokféle színben elérhető, ezért könnyen a bútorhoz igazítható, utólagos beépítés esetén is. A rejtett elosztó is rendelkezik tápkábellel, amit a fali aljzatba kell bedugni és a hagyományos elosztókhoz hasonlóan, ez is több kimenettel rendelkezhet. Ami igazán kiemelkedővé teszi ezeket a kiegészítőket, az a különleges mozgatómechanizmusuk, ami működtethető manuális, illetve elektromos módon. Egyszerűen és esztétikusan a bútor lapjába simul és használaton kívül mindvégig rejtve marad. Használatkor elég csak felnyitni a rejtett elosztó nyílását és máris rendelkezésünkre áll az adott számú kimenet. Mennyivel egyszerűbb így a konyhában tevékenykedni, hiszen nem kell kihúzni, bedugni a turmixgépet, a kenyérpirítót, a vízforralót vagy a kávéfőzőt stb.
A rejtett elosztók két nagy csoportja
Két fő csoportra oszthatjuk a rejtett elosztók típusait. Az egyik az oszlopos körös variáns, ami függőlegesen tartalmazza az aljzatokat, a másik pedig a szögletes típus, ami az asztal lapjában fektetve kap helyett. Itt az aljzatok egymás mellett helyezkednek el. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya. Bár hátrányról csak akkor beszélhetünk, ha nem megfelelően alkalmazzuk ezeket a rejtett elosztókat. Az oszlopos kivitel az olyan esetekben előnyös, amikor nem jelent gondot a beépítési mélység biztosítása, mivel ez vertikálisan emelkedik ki a bútorlap síkjából. A szögletes változatok, amik a bútor lapjában vízszintesen vannak elhelyezve, több helyet foglalnak. Természetesen, egy újonnan tervezett konyhabútor vagy íróasztal esetében előre megtervezhető, hogy mely változat számít igazán előnyösnek. Ezen kívül, a műhelyben is jó hasznát lehet venni ennek a megoldásnak, ahol számos szerszámgépre van szükség a barkácsolás során. A két kategórián belül, megtalálhatóak azok a verziók is, amik USB aljzattal rendelkeznek, amin keresztül tölthetjük az okostelefonokat, tableteket stb. Bizonyos modellekben UTP kimenet is található, ami megkönnyíti az internethez való csatlakozást. Ez különösen előnyös a tárgyalókban, irodákban. Nem kell az asztal alatt a routert keresgélni vagy a számítógép mögött matatni a csatlakozót keresve. A kategória csúcsát a motoros elosztók jelentik. Ezek érintésre emelkednek ki a bútorból, majd a kikapcs gombot megnyomva visszahúzódnak.
Scule de mână
Mașini fără fir
Panouri de uși acrilice
Panouri de uși din PVC
Placă de baie - Panou decorativ de perete
Placă de bucătărie - Panou de perete
Șipci DIY
Suporturi pentru tacâmuri
Grile metalice
Mânere
Umerașe
Accesorii pentru garderobă
Colectori de deșeuri
Pardoseală laminată
Foi perforate
Tehnologia iluminatului
Garnituri de etanșare și accesorii
Picioare de masă
Roți pentru mobilă
Balamale pentru mobilă
Încuietori pentru mobilă
Feronerie pentru uși de mobilă
Șuruburi-Elemente de fixare
Sisteme de sertare
Prize de cablu
Elemente de plintă
Suporturi pentru rafturi
Suporturi pentru dulapuri
Picioare de nivelare a dulapului
Grile de ventilație
Feronerie pentru uși glisante
Plită
Conector, distribuitor
Hood
Electrocasnice de bucătărie Smeg
Cuptor
Robinete
Chiuvete și robinete din granit Elleci
Accesorii pentru chiuvete
Chiuvete din oțel inoxidabil
Chiuvete din granit
Adezivi pentru prelucrarea lemnului
Etanșanți siliconici
Ceruri de reparare
Margini

