Mivel minden bútor ajtaja nagy igénybevételnek van kitéve, ezért kiemelten nagy jelentőséggel bír az, hogy milyen bútorajtó vasalat, illetve ajtózár vasalat mellett teszed le a voksodat.
Mai blogbejegyzésünkben sorra vesszük, hogy milyen verziók közül választhatsz, így ha épp mostanában tervezel egy új bútort beszerezni, akkor mindenképpen ásd bele magad egy kicsit a témába – legalább ennek az írásnak az elolvasása erejéig.
A bútorajtó vasalatok és az ajtózár vasalat fajtái
Bútorszerelvényeink széles választékában elérhetőek a bútorajtó és a bútorzár vasalatok is, amelyek nélkül egyetlen ajtónyitás sem elképzelhető, így ha bútort szeretnél építeni vagy építtetni, amihez ajtó is kell, akkor a következő vasalattípusok közül választhatsz:
- Először is vedd számba, hogy milyen gyakran fogod használni, milyen terhelésnek lesz kitéve, valamint hogy mennyire fontos az, hogy halkan, lassan csukódjon be.
- A leggyakoribb típus a pántos, kivető pántos megoldás: ráütődőt válassz, ha az ajtó takarja a szekrényoldalt, közézáródót, amennyiben az ajtó a korpusz része, illetve sarokszekrényekhez a szögpánt lesz az ideális.
- Külön típust találsz a felnyíló és a tolóajtókhoz, előbbiek esetében a gázteleszkópok jutnak majd központi szerephez.
- Fiókok esetén a görgők és a fióksínek között kell majd keresgélned.
Ezt a gyors áttekintést tovább árnyalhatod, ha a számodra érdekes termékek adatlapjait megnyitod, ahol még részletesebb információkkal gazdagodhatsz, így megfontolt döntésre fogsz tudni jutni az vasalatokat illetően.
Ami az ajtózár vasalatokat illeti: itt is sokféle kialakítással találkozhatsz – a kulcsos változatok mellett kapható tolózár is az ajtózár vasalatok között.
Az ajtó anyaga sem mindegy!
Eddig a vasalatokról esett szó, de muszáj említést tennünk arról is, hogy nem csupán a szerelvényeken múlik egy-egy bútor élettartama, minősége, hanem a kiválasztott anyagon is.
Bár mindenki törekszik a legolcsóbb, leggazdaságosabb anyagválasztást eszközölni, azért mindenképpen jó, ha számba veszed a saját igényeidet, és ahhoz igazítod azt, hogy milyen anyagból készíted, készítteted el a bútorodat.
Ehhez némi segítséget nyújthat korábbi blogbejegyzésünk, ahol az ajtók lehetséges anyagait vesszük sorba: a tömörfa mellett rendkívül népszerűek a bútorlapok és az MDF lapok is.
Van, amin nem szabad spórolni!
Igen, tisztában vagyunk azzal, hogy számtalan ilyen dolog létezik, de az ajtózár vasalat is helyet kell, hogy kapjon a sorban. Nyilvánvalóan akadnak olyan bútorok – például a vendégszobákban –, amelyeket kevesebbszer nyitogatunk, ám ha gyakori használatnak lesz kitéve a szóban forgó bútor, akkor még lényegesebb, hogy csakis kiváló minőségű vasalatot szerelj, szereltess be.
Szintén megfontolandó szempont, hogy ki fogja nyitni a bútorajtókat: míg mi, felnőttek jóval finomabban, megfontoltabban nyúlunk a bútorokhoz, addig a gyermekek sokszor meggondolatlanul, kapkodva, szeleburdian tárják ki az ajtókat. Egy megfelelően kiválasztott vasalat strapabíró lesz, jobban fogja állni a sarat, később jön el a csere ideje.
Bátran tekintsd meg webáruházunk teljes kínálatát, és szerezz be mindent, amire az új bútorodhoz csak szükséged lehet!
Scule de mână
Mașini fără fir
Panouri de uși acrilice
Panouri de uși din PVC
Placă de baie - Panou decorativ de perete
Placă de bucătărie - Panou de perete
Șipci DIY
Suporturi pentru tacâmuri
Grile metalice
Mânere
Umerașe
Accesorii pentru garderobă
Colectori de deșeuri
Pardoseală laminată
Foi perforate
Tehnologia iluminatului
Garnituri de etanșare și accesorii
Picioare de masă
Roți pentru mobilă
Balamale pentru mobilă
Încuietori pentru mobilă
Feronerie pentru uși de mobilă
Șuruburi-Elemente de fixare
Sisteme de sertare
Prize de cablu
Elemente de plintă
Suporturi pentru rafturi
Suporturi pentru dulapuri
Picioare de nivelare a dulapului
Grile de ventilație
Feronerie pentru uși glisante
Plită
Conector, distribuitor
Hood
Electrocasnice de bucătărie Smeg
Cuptor
Robinete
Chiuvete și robinete din granit Elleci
Accesorii pentru chiuvete
Chiuvete din oțel inoxidabil
Chiuvete din granit
Adezivi pentru prelucrarea lemnului
Etanșanți siliconici
Ceruri de reparare
Margini

