Pedig ebben a kicsinek tűnő térben rengeteg lehetőség rejlik. Ha ügyesen alakítod ki, egy rendkívül kézre álló kis “háttérországot” faraghatsz belőle, ahol minden tisztítószer, szivacs és kiegészítő végre a saját helyére kerül.
Néhány átgondolt eszközzel teljesen új arcot adhatsz ennek a területnek. A rögzíthető, kihúzható konyhai fémrácsok például igazi mentőövek tudnak lenni, mert fixen tartanak, könnyen tisztíthatók és egy mozdulattal feltárhatod a tartalmukat. A lényeg, hogy olyan rendszert tervezz, ahol tényleg minden az igényeid szerint lesz kialakítva.
A mosogató alatti tárolás sok lehetőséget rejt
Kezdjük egy élő példával. Nagytakarítás előtt kinyitod ezt a bizonyos szekrényajtót, és végre nem kell lehajolva kutatnod egy fél éve hátraszorult ablaktisztító flakon után. Ehelyett egy mozdulattal kihúzod a rácsot, és ott van előtted minden, szépen elrendezve.
Ez nem mesébe illő történet, hiszen egyszerűen kivitelezhető a HFR 150 konyhai fémráccsal, amelyet keskeny szekrénybelsőkbe terveztek, de a mosogatószekrény oldalára szerelve is nagyszerűen funkcionálhat, ráadásul a korpusz bal oldalára rögzíthető, így még a mosogatócső kanyargó vonalát is kikerüli.
Ez a rács kétszintes tárolásra alkalmas. Egy rejtett csapágyas sínmozgatás viszi ki teljes hosszában a szekrény elejéig, így a hátsó sorban pihenő tisztítószereket is ugyanúgy eléred, mint azokat, amelyeket naponta előveszel. Az egész mozgás csillapított, így nem csapódik vissza, szépen besiklik a helyére. Krómfelülettel lett gyártva, így a tisztítása is egyszerű. A méretei úgy vannak kialakítva, hogy kényelmesen felszerelhető a szekrény oldalához.
Nem csupán “kacatoknak” való
A mosogató alatti tárolás nem feltétlenül a ritkán használt dolgok otthona lehet. Ha a tűzhely és a mosogatógép közelében használod, külön kis fakkot alakíthatsz ki a mosogatógép-tablettáknak, a sütőtisztító spray-nek vagy annak a pár elengedhetetlen konyhai szernek, amit jó, ha mindig kéznél tartasz.
Sőt, a szekrény másik oldalára is beépítheted a tároló jobbos változatát, így mindkét oldalon lesz plusz helyed. Jó ötlet lehet az ajtóra rögzíthető kisebb kosár, ahová mehet a szemeteszsák vagy a gumikesztyű. Alulra pedig kisebb tárolódobozokat helyezhetsz, amiket könnyen megfogsz és visszateszel – így minden tisztán átlátható marad.
A legeldugottabb zugokat is ki tudod használni
Ha egyszer megtapasztalod, milyen érzés, amikor nem folyik ki semmi, nem kell vadászni a tisztítószerek között, és a szivacs sem tűnik el a flakonok mögött, teljesen másképp nézel majd erre a kis helyre. A mosogató alatti tárolás lényege, hogy minden apró zugot okosan használj ki.
A lényeg, hogy a saját szokásaidhoz igazítsd a rendszered. Ha minden nap főzöl, legyenek elöl a kéztörlők és a zsíroldók. Ha ritkábban használsz bizonyos szereket, azok mehetnek hátrébb. A lényeg, hogy a szekrény ne legyen telepakolva, inkább legyen okosan rendezett.
Ha szeretnél még több ötletet és praktikus kiegészítőt találni, nézz szét a weboldalunkon! Nálunk több mint 6000-féle bútoripari kiegészítő közül válogathatsz. Böngéssz és alakítsd ki azt a konyhát, ahol minden a helyére kerül!
Scule de mână
Mașini fără fir
Panouri de uși acrilice
Panouri de uși din PVC
Placă de baie - Panou decorativ de perete
Placă de bucătărie - Panou de perete
Șipci DIY
Suporturi pentru tacâmuri
Grile metalice
Mânere
Umerașe
Accesorii pentru garderobă
Colectori de deșeuri
Pardoseală laminată
Foi perforate
Tehnologia iluminatului
Garnituri de etanșare și accesorii
Picioare de masă
Roți pentru mobilă
Balamale pentru mobilă
Încuietori pentru mobilă
Feronerie pentru uși de mobilă
Șuruburi-Elemente de fixare
Sisteme de sertare
Prize de cablu
Elemente de plintă
Suporturi pentru rafturi
Suporturi pentru dulapuri
Picioare de nivelare a dulapului
Grile de ventilație
Feronerie pentru uși glisante
Plită
Conector, distribuitor
Hood
Electrocasnice de bucătărie Smeg
Cuptor
Robinete
Chiuvete și robinete din granit Elleci
Accesorii pentru chiuvete
Chiuvete din oțel inoxidabil
Chiuvete din granit
Adezivi pentru prelucrarea lemnului
Etanșanți siliconici
Ceruri de reparare
Margini

